Menü

Eseménynaptár

2009-2010. Események
2010. június 17-21. Alsbach-Hähnlein-Diósd testvérvárosi kapcsolatának ünneplése Németországban. A diósdi delegációban kórustagjaink is részt vettek.
2010. június 17-22. A Diósdi Szent Gellért Vegyeskar a Wichern Alapítvánnyal és a diósdi Naprózsafa Hagyományőrző Néptánc Egyesülettel közösen adománygyűjtést szervezett az edelényi és felsőzsolcai árvízkárosultak javára a diósdi kápolnakerti közösségi házban. Az adományok átadására jún. 23-án került sor.
2010. június 20.,
vasárnap 9.30 óra
Fellépünk Pusztazámoron a temetőkertben található remetetemplomban, ahol Mozart Missa Brevis in D című művéből adunk elő a szentmise alatt.
2010. június 13. Kórusunk részvétele a Makovecz Imre és Dárdai Balázs építészek tervei alapján közadakozásból megépült diósdi Árpád-ház Emlékhely és Országzászló avatási ünnepségén, amelyet Diósd Község Önkormányzata a Diósd Országzászló Alapítvánnyal közösen rendez. Szózat, magyar és székely himnusz éneklése.
2010. június 5. Évadzáró koncertünkön az ELTE Szent Demeter Kamarakórussal közösen léptünk fel a diósdi katolikus templomban.
2010. május 4. Éves közgyűlés, amelyen Szamosi Dorottya személyében új titkár választására került sor.
2010. május 4. Éves közgyűlés, amelyen Szamosi Dorottya személyében új titkár választására került sor.
2010. március 15. Részvétel a diósdi önkormányzat által rendezett koszorúzási ünnepségen.
2010. február 28. Kistérségi kórustalálkozó és verseny Érden a Szepes Gyula Művelődési Központban, amelyen diósdi, érdi, százhalombattai, tárnoki és törökbálinti kórusok vettek részt. Kórusunk a versenyen különdíjban részesült.
2009. december 20. Közös fellépésünk a tárnoki Gaudium kórussal
a Tárnok-falusi római katolikus templomban.
2009. december 19. Karácsonyi koncertünk a diósdi katolikus templomban
2009. november 15. Mozart: Missa Brevis in D c. művének előadása Szentesen, a református templomban.
2009. november 8. Mozart: Requiem.
Fellépés a budafoki Liszt Ferenc Kórussal
a Belvárosi Szent Mihály templomban
2009. november 1. Alsbach-Hähnlein-Diósd közötti 20 éves partnervárosi kapcsolat ünneplése, valamint a további együttműködés megerősítése Alsbachban. A két település önkormányzata ünnepélyes testületi ülést tartott Alsbachban, amelyen kórusunk 3 tagja is részt vehetett.
2009. szept. 23. Diósdi Szent Gellért Napok rendezvénysorozata.
Koncert a a diósdi katolikus templomban.
Műsorunk: Mozart Missa Brevis in D c. műve
Karnagy: Lugosi Katalin, zongorán kísér Ürmössy Károly.
2009. aug. 28-30. Háromnapos kórustábor Ráckevén.
Fellépés Mozart Missa Brevis in D c. művével a ráckevei Fidelio Idősek Otthonában.
2009. aug. 25. Első próbánk a 2009/2010-es évadban