Sokéves hagyományunkhoz híven idén is megtartjuk adventi koncertünket a diósdi Szent Gellért katolikus templomban. A közeledő karácsony várása, a kórusművek hol ünnepélyes, hol derűs hangulata, a templomi akkusztika az elmúlt években teltházas hangversenyeket eredményezett. Idén is várjuk a zenekedvelő, vagy egyszerűen csak kíváncsi közönségünket.
Kórusunk, ha nem is teljes létszámmal, de idén is részt vesz a Boldog Meszlélnyi Zoltán templomban tartandó Mozart: Requiem mise előadásában. A közel száz tagú vegyeskart már évek óta budapesti és Budapest környéki kórusok tagjai alkotják. Vezényel: Farkas Mária.
Kórusunk 1993-ban alakult vegyeskarként. Idén harmincéves jubíleumunkat ünnepeltük a jelenlegi, és sok korábbi énekes társunk részvételével.
Elnökünk, Kapuvári Zsuzsa köszöntötte vendégeinket, és felolvasta Spéth Géza polgármester levelét, aki hivatali elfoglaltsága miatt nem tudott az ünnepen résztvenni. Külön megemlékezett az alapító tagok közül jelen lévő Mónus Tamásné Szatmári Gabrielláról és Tomor Ferencné Elízről.
Az alkalomból köszöntőt mondott Varga Dániel doktor úr, Diósd alpolgármestere, aki kedves szavakkal ecsetelte az éneklés pozitív hatását a testi-lelki egészségre.
Ezután Takács Krisztina kórusvezetőnk vezényletével előadtuk a három blokkba rendezett ünnepi műsorunkat. Két kórusművet vegyeskarunk korábbi karnagya, Szabó Katalin vezényelt.
A műsor után nem maradhatott el egy kis ünnepi vendéglátás, szendvicsekkel, sütivel és némi innivalókkal. Vendégeink és persze mi is igen jól éreztük magunkat, amit igazol a kései záróra és búcsú.
Mint minden évben, idén is megtartottuk nyárvági vidám évadnyitó összejövetelünket. A helyszín ezúttal a szigethalmi Ifjúsági Élménytábor volt. Háromnapos táborozásunkon hangképzési gyakorlatokat, szólampróbákat tartottunk, új kórusműveket is tanultunk, persze az évközi szokásos próbáinknál jóval oldottabb hangulatban. A nyári táborokhoz az esti vidám közös vacsora, zenélés és tánc már hagyományosan hozzá tartozik.
Beköszöntött a nyár kórusunk életében is. Mozgalmas évadot zárunk. Hozzávetőleg 500 órát töltöttünk hangképzéssel, új kórusművek tanulásával, repertoárunk régebbi darabjainak felújításával. Az elmúlt hónapokban nyolc fellépésünk volt, mindegyikre jó érzéssel emlékezünk.
Az aktív hónapokat a már megszokott évadzáró bulival búcsúztattuk, ahol terülj-terülj asztalkám és illendő mennyiségű ital segítette (az egyébként is) jó hangulatunkat.
2023. június 3-án 11. alkalommal rendezték meg a Kórusok Éjszakája nyári eseményét, melyen Kórusunk három helyszínen lépett fel. Ezúttal az Észak-Amerikai néger folklór zenéjét, a ritmikus és fülbemászó dallamú spirituálékat választottuk. Felemelő érzés volt a hangulatos helyszíneken a lelkes és értő közönség előtt énekelnünk. A fellépéseink közötti időben meghallgattuk sok más kórrus repertoárját.
A fényképekért köszönetet mondunk a rendezvény fotósainak: Furtner Zsuzsának, Spett Áginak, Virág Péternek Édes Balázsnak, Sőrés Annának és Tornóczky Mónikának.
Diósd zenei élete változatos és színes, több amatőr együttes is foglalkozik a zene különböző ágának művelésével. Találkozhatunk velük a különböző városi programokon vagy a szeptemberi Szent Gellért Hét rendezvényein. Azonban olyan még nem fordult elő a városban, hogy ezek az együttesek egyazon napon, egy színpadon lépnének fel egy műsor keretében. A február 18-án megrendezett Diósdi Zenei Fesztiválon erre is sor került.
A Dió Óvoda impozáns és jó akusztikával rendelkező aulájában megtartott programot a Diósdi Gellért Kórus Egyesület szervezte és bonyolította le. Bár az ötlet már korábban megszületett, a fesztivál megrendezéséhez végül egy nyertes pályázat segítette hozzá az egyesületet. A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. anyagi segítségével támogatott rendezvény témája a közös zenélés, éneklés szeretete, a zenei kultúra képviselete, a civil közösségek összetartása.
Kapuvári Zsuzsa bevezetőjét követően a Diósdi Fúvószenekar, kórusunk, a Susato Régizene Együttes, a Diósdi Női Kar, a tárnoki Gaudium Kórus, a Fricska népzene együttes, és végül a Diósdi Néptáncegyüttes a Fricska zenekar kíséretében léptek fel.
1848
Ezernyolcszáznegyvennyolc! az égen
Egy új csillag, vérpiros sugára
Életszínt vet a betegségében
Meghalványult szabadság arcára.
Szent szabadság, újabb megváltója
A másodszor sűlyedt embereknek,
Drága élted miljom s miljom ója,
Ne félj, téged nem feszítenek meg.
Elbuvék a békesség galambja,
Fészke mélyén turbékolni sem mer;
Háborúnak ölyve csattogtatja
Szárnyait a légben vad örömmel.
Hah, ti gyávák, ti máris remegtek?
Ez csak kezdet, ez csak gyermekjáték…
Hátha mindazok beteljesednek,
Amiket én álmaimban láték!
Eljön, eljön az itélet napja,
A nagy isten véritéletet tart,
S míg jutalmát jó, rosz meg nem kapja,
Már nyugonni sem fog addig a kard!
Pest, 1848. február
Szeretettel várunk jó zenei készségekkel rendelkező, amatőr énekeseket! Minden hangot szeretünk, erősítést főként az alt, tenor, basszus szólamokban tervezünk. Zenei képzettség nem előfeltétel. Ha kedvet érzel vidám, zeneszerető társaságban énekelni, próbáld ki!
Próbáinkat minden kedden 18:30 – 21:00 óra között a Diósdi Eötvös József német nemzetiségi általános iskola új épületében tartjuk.
Címe: 2049 Diósd, Petőfi Sándor utca 40.